A nagy karácsonyi zabálást követően mindenkinek jól esik egy kis mozgás. Természetesen nem a szó szoros értelmében vett mozgásra gondolunk, hanem csak amolyan tévé elé kucorodós, bejglit majszolós és órákon keresztül amerikai kosárlabdát bámulós verzióra. Az NBA-ben már 1947-től kezdődően hagyomány, hogy karácsony első napján 5 mérkőzéssel szegezik képernyő elé a kosárlabdát szerető közönséget. Az első meccset a New York Knicks csapata nyerte a Providence Steamrollers ellen 89-75-re és azóta csak egyetlen alkalommal, az 1998-99-es lock out miatt maradtak el karácsonyi meccsek. A liga vezetői ilyenkor hagyományosan a legizgalmasabbnak ígérkező és legnagyobb reklámértékkel bíró mérkőzéseket tűzik műsorra.
A szokásosnál nagyobb nézettség miatt a sportszergyártók is külön készülnek a karácsonyi meccsekre. Az elmúlt években az igen megosztó rövid ujjú megoldást választották, azonban idén szerencsére visszatértek a hagyományos ujjatlan verzióhoz. Az aktuális mezek két különlegessége, hogy a csapatok logóit egységesen a nyak alatti részén helyezték el és hátulra a játékosok vezetékneve helyett ezúttal a keresztnév kerül majd. Az előbbi sajnos valószínűleg a hozzászoktatás célját szolgálja és hamarosan a szponzorok logói borítják majd a szabad felületeket... Mindenesetre a mezek a korábbi évekhez hasonlóan idén is meglehetősen érdektelenre sikeredtek.
Ennél kicsit izgalmasabbak szoktak lenni a speckó karácsonyi cipők és a nagyobb sportszergyártók idén is elkészítették a saját kollekciójukat.
Jordanék ezekkel készülnek:
LeBron karácsonyi cipője:
Kobe - ha pályára lép - ilyen csukát visel majd:
A személyes kedvenc Matt Bonner karácsonyi cipője:
A mezek és a cipők mellett remélhetőleg maguk a mérkőzések is tartogatnak némi izgalmat. Az idei meccsek a nagy visszatérők (Lebron, Rose) mellett a nagy hiányzókról (Durant, Kobe?) szólnak majd. LeBron James először lép pályára Miamiban, azóta, hogy nyáron hazatért Clevelandbe. A hírek szerint a szeretet ünnepe ebben az esetben nem válik a megbocsátás ünnepévé, ugyanis a miami drukkerek közül sokan még mindig meglehetősen neheztelnek a Királyra. Ez valószínűleg nem fogja túlzottan megzavarni Jamest, aki eddig mind a hat karácsonyi meccsét megnyerte az éppen aktuális csapatával. A másik nagy visszatérő Derrick Rose, aki az elmúlt két szezon kálváriáját követően végre kezdi visszanyerni a korábbi formáját.
A hiányzók közül az szinte biztos, hogy a sérült Kevin Durant nem lép pályára a Spurs elleni meccsen, de elképzelhető, hogy Kobe Bryant is inkább a pihenést választja a Bulls elleni összecsapás helyett (ezen mondjuk meglepődnénk).
A SportTv jóvoltából igazi NBA és amerikai sport maraton vár ránk ma este. 19:00-kor kezdődik a Trash Talk, 20:30-kor a bajnok Spurs és Thunder csatája, majd 23:00-tól a Cleveland-Miami összecsapás. Mindenkinek kellemes szórakozást kívánunk a karácsonyi menühöz!
A teljes műsor:
18:00 New York Knicks - Washington Wizzards (NBA League Pass - ingyenes próbalehetőséggel)
20:30 San Antonio Spurs - Oklahoma City Thunder - Sport1
23:00 Miami Heat - Cleveland Cavaliers - Sport1
02:00 Chicago Bulls - Los Angeles Lakers
04:30 Los Angeles Clippers - Golden State Warriors