Négy meccs után 2-2-re áll a GSW-Cavs párharc az NBA nagydöntőben. Adja magát a jól bejáratott közhely: az ötödik meccsnek úgy mennek neki a csapatok, mintha eddig mi sem történt volna. Ezt állítani azonban hatalmas tiszteletlenség lenne a vártnál sokkal izgalmasabb és fordulatosabb párharccal szemben.
Az alábbiakban eljátszunk azzal a gondolattal, hogy hogyan mutatnánk be a döntő eddigi történéseit egy olyan szurkolónak, aki csak az ötödik meccsen kapcsolódik be a párharca.
James kecske üzemmódban
35,8 pont, 12 lepattanó és 8,3 gólpassz, mindez átlag 46 pályán töltött perccel. Az első három mérkőzésen 123 pontot szerzett, többet, mint eddig bárki az NBA döntők történetében.
Azt, hogy James mennyivel érettebb játékossá vált az elmúlt években, talán az mutatja a legjobban, hogy az idei döntőt sokan LeBron első, 2007-es fináléjához hasonlították, amikor a Spurs négy meccsen kisöpörte őket. Azaz most is mindenki arra számított - főleg Love és Irving sérülését követően -, hogy tükörsimán nyer majd az alapszakasz legjobbja. James azonban látványosan megmutatta, hogy miben változott nyolc év alatt és olyan hatékony játékkal állt elő a döntőben, ami már most biztosan ott van minden idők döntőbeli teljesítményei között. Számomra talán a legfontosabb különbség az idei és az elmúlt évek James-sze között, hogy már nem csak azt hiszem el neki, hogy meg tudja csinálni, hanem azt is, hogy meg is fogja. Néhány éve még biztos voltam benne, hogy szoros szituációkban csődöt mond majd, az idei döntőben azonban olyan brutálisan domináns játékkal állt elő, amivel nem csak azt érte el, hogy nem lesz söprés, hanem aminek láttán még azt is képes elhitetni velem, hogy ez a Mozgovval, Dellvedovával és Millerrel kiálló csapat megnyerheti a bajnokságot.
A negyedik meccsen aztán ő sem volt az igazi, látszott, hogy nem lehet bírni ezt a tempót egy teljes sorozaton keresztül. Most azonban egyel több napot pihenhet, így az ötödik meccsen jó eséllyel ismét a brutális James-t láthatjuk majd a pályán.
Matthew Dellavedova
Helyesebben Dellavadállat. A 24 éves ausztrál srác körül két meccs alatt olyan felhajtást kerekített az amcsi média, mint 2012-ben Jeremy Linből a Linsanity idején. Delly már a Chicago és az Atlanta elleni párharcban az érdeklődés középpontjába került, amikor előbb Taj Gibsont kergette az őrületbe, aztán egy vetődés után Kyle Korver bokáját KO-zta néhány hónapra, majd Al Horfordból csikart ki egy könyököst, amiért ki is állították a Hawks centerét.
A Warriors ellen aztán már az első meccsen kiderült, hogy sokkal nagyobb szerep hárul majd rá, mint az alapszakaszban. Kyrie Irving szerencsétlen térdkalácstörését követően ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy ő fog kezdeni egyes poszton a döntő hátralévő meccsein. Ez a közjáték valószínűleg a Warriors játékosait is megzavarta egy kicsit, hiszen már korábban is őket tartották a favoritnak, ezt követően pedig szinte mindenki biztosra vette a söprést. Ehhez képest a váltás meglepően jól sült el, a Cavs megnyerte a következő két meccset, az alapszakasz MVP pedig látványosan szenvedett Dellavedova mellett. Olyannyira, hogy a harmadik meccset követően egyre többen beszéltek arról, hogy az ausztrál srác szívós védekezésével akár a párharc hátralévő meccsein is képes lehet hatástalanítani Curry-t. Én a harmadik meccs utolsó negyedében és a negyedik meccsen látottak alapján nem mennék ilyen messzire, azonban az biztos, hogy bár Delly nem különösebb technikás játékos, nem is igazán dob jól, azonban folyamatosan olyan elánnal lohol Steph Curry után, mint egy megvadult komondor, aki éppen akkor vette észre, hogy el akarják lopni a nyájat. A GSW-n pedig látszott, hogy igyekeznek minél több olyan párharcot kialakítani, amikor Curry valamelyik másik Cavs játékossal szemben próbálkozhat és ilyenkor ezek a kísérletek rendre be is mentek.
Mivel láthatóan ő is minden tartalékát felégette a második és harmadik meccsen - a harmadik után olyan görcsei voltak, hogy infúzió kezelést kapott - ezért James-hez hasonlóan neki is sokat jelenthet a plusz egy pihenőnap.
Small-ball vs. Slow-ball
A Cavs az első három meccsen olyan hatékonyan ölte a Warriors támadójátékát, mint senki más ebben a szezonban. Ha Blatt valamivel kreatívabb utolsó támadást rajzol fel az első meccs végén, mint a jól ismert "add LeBronnak, aztán majd lesz valami" kombináció, akkor könnyen lehet, hogy 3-0-lal álltak volna a csapatok a második clevelandi meccs előtt. Az edző persze nem próbálta feltalálni a spanyol viaszt, hanem a jól bevált “Offense sells tickets, but defense wins championships.”-recepthez nyúlt, ami racionális döntés, ha figyelembe vesszük, hogy a Cavs-nek mindössze egy szupersztárja van (igaz, hogy azt az egyet LeBron James-nek hívják...), a többiek legfeljebb amolyan jó munkásemberek. A taktika az első három meccsen tökéletesen bevált, a lovagok fegyelmezett védekezése már-már a 2004-es bajnok Pistons teljesítményét idézte.
Aztán Kerr - hasonlóan a Memphis elleni párharchoz - belenyúlt a csapat szerkezetébe és Iguodalát a kezdőbe rakva, Livingstont több mint két negyeden át pályán tartva small ball-ra váltott (itt egy jó Zach Lowe elemzés). A húzás bejött, mert bár Mozgov ficánkolt támadásban, azonban a Warriors labdajáratása, extra passzai és a folyamatos mismatch-ek percről-percre úgy szívták ki az erőt a Cavs-ből, mint egy szívószál a levegőt az üres kólásdobozból. A Grizzlies ellen bejött a váltás és 1-2-es állásról sorozatban három találkozót nyerve jutottak tovább. Az ötödik meccsen sok múlik majd azon, hogy mennyire pihenik ki magukat a Cleveland hullafáradt kezdői és hogy Blatt meg meri-e kockáztatni, hogy néhány percre olyan játékosokat is pályára küldjön, mint az alapszakasz második felében szisztematikusan jegelt, de a sajtón keresztül folyamatosan játékidőért reklamáló Shawn Marion.
Mozgov és Thompson
Bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy Timofey Mozgov szezonja nem csak a röhejes reklámok miatt marad emlékezetes. Az orosz eddig szinte minden statisztikai kategóriában karrier számokat hozott és megadta a Cavs-nek azt a palánk alatti stabilitást, ami Varejao korai kiesése miatt hiányzott. Érdekesség, hogy Dellavedovához hasonlóan annak idején ő sem kellett senkinek a drafton, ehhez képest egész faszán játszik a döntőben. Néha már azon vettem észre magam, hogy azt kiabálom egy-egy tanácstalan Cavs akció közben, hogy adják az orosz óriás kezébe a labdát, valahogy úgyis megoldja...
A másik kellemes meglepetés Tristan Thompson játéka. Nem túlzás azt állítani, hogy nélküle akár már le is zárulhatott volna a párharc a GSW győzelmével, ugyanis nem egy harmatos Cleveland támadást segített ki létfontosságú támadólepattanóival. A döntő első négy meccsén 23 támadólepattanót gyűjtött (az egész GSW 45-öt), ez az elmúlt 30 évben csak O'nealnak és Rodmannek sikerült ennél többet gyűjteni. Egészen elképesztően lepattanózik a srác, és egy ilyen játékos aranyat ér, amikor Smith, Dellavedova és Shumpert sorra dobálják a téglákat a vonalon túlról.
Kevesebb Riley Curry, több kosárlabda
Amikor Irving az első meccsen lebicegett a pályáról, valószínűleg sokan gondoltak arra, hogy a döntő lefutott és innentől kezdve legfeljebb az jelent majd izgalmat, hogy Riley Curry éppen milyen csalafintasággal próbálja felhívni magára az újságírók figyelmét a meccset követő sajtótájékoztatókon. Ehhez képest a Cavs gyorsan nyert két szoros meccset és a cuki amcsi kiscsaj helyett egy cseppet sem cuki, ausztrál kombat-wombatról beszélt mindenki.
No meg arról, hogy Curry egyszer elfelejt dobni, aztán, mintegy varázsütésre megint mindent bedob, ami a keze ügyébe kerül. Aztán arról, hogy David Blatt nem is egy kutyaütő, hanem egész jó edző, aki a cél szentesíti az eszközt alapon nem szép, de eredményes taktikát talált ki a Warriors ellen. És arról is, hogy Steve Kerr megint húzott valami olyat, amivel látszólag sikerült kirángatnia a csapatát a posványból. Meg J.R. Smith és Green szamárságáról, a két hosszabbításról, az érthetetlen bírói fújásokról és arról, hogy eddig milyen baromi jó ez a döntő.
Ma éjszaka folytatás Oaklandben, a meccset a Sport Tv hajnal 2:00 órától élőben közvetíti.