Érdekes statisztikával bővült az oregoni egyetemi csapat legendáriuma, ugyanis 26 év után először ért el a csapat egyik játékosa tripla-duplát (három statisztikai mutatóban is két számjegyű teljesítményt) egy mérkőzésen. A dolog igazi pikantériáját az adja, hogy 1988-ban a később legendává vált Seattle irányító Gary "The Glove" Payton teljesített 20 pontos, 14 lepattanós, 10 gólpasszos meccset, míg hétfő este a fia, Gary Payton Jr zárkózott fel mellé, egy 10 pontos, 12 lepattanós és 10 gólpasszos produkcióval. Ezzel az Oregon State csapatában immár két Payton vált legendává.
Az 1-es számmal játszó Payton Jr-t az apjához hasonlóan szívós védőnek tartják, arra azonban kicsi esélyt látunk, hogy az egyetem után követi a papa példáját és az NBA-ben is emlékezetes karriert fut be. Az eddig mutatott teljesítménye alapján az ismertebb draft portálok nem számolnak azzal, hogy a 22 éves játékost bármelyik profi csapat kiválasztaná magának a jövőben, azaz a tripla-dupla ellenére félő, hogy a fiatalabbik Payton hamarosan megtapasztalja: szorít a kesztyű, amit a legendás édesapja miatti elvárások szabtak rá.