Még múlt hét szerdán történt, hogy Cleveland immár kispados dobóhátvédje, Dion Waiters lekéste az amerikai himnuszt a Utah elleni, idegenben játszott mérkőzésen. Az ügy alapjáraton nem keltett volna különösebb médiavisszhangot, ha csak egy szokásos késésről lett volna szó, hisz gyakran megesik egy-egy bemelegítés közben összeszedett sérülés, vagy egy utolsó pillanatos kétbetűs kitérő a nagy nyomás alatt. Az ilyen dolgokat legfeljebb csak egy kérdés erejéig rágnák a riporterek. Csakhogy Waiters igen érdekes nyilatkozatot tett a meccs után, aminek a mai napig nem szűnő hatása van, főleg, mert a játékos nem győzi tetézni a mondjuk úgy bajt.
Chris Haynes, a NEOMG (Northeast Ohio Media Group) riportere tehát feltette a hiányzást firtató kérdést, mire Waiters azt mondta, muszlim vallása miatt maradt az öltözőben a himnusz alatt. Majd később hozzátette, ez a pregame rutinjának része, és ezután az is marad. Valószínűleg nem sokunknak kell ecsetelni, miért is keltett a komment ilyen formában megrökönyödést, de nettó szemöldökhuzogatást a patriotizmus hazájában. Nem mellesleg Waiters szimplán amerikai nemzetiségű, aki eddig semmi jelét nem adta ezirányú problémájának. További érdekesség egyébként, hogy 1996-ban Mahmoud Abdul-Rauf hasonló beszólásért egy meccses eltiltást kapott a ligától.
Viszont mint általában mindig, a hangzatos szavak mögött feltehetően most is sokkal prózaibb magyarázat húzódik meg. Ugyanis ez a szerdai mérkőzés volt az első, amit az amúgy a NBA-kezdő szintű kettes, a kispadról nyitott, és amely változtatást David Blatt, a Cavs vezetőedzője valószínűleg nem sokkal a meccs előtt közölt vele. Ezt a vélhetőleges sérelmet támasztja alá az a tény is, hogy a pénteki Denver elleni mérkőzésen Waiters már ott feszített az amerikai zászló alatt.
Meg aztán az elmúlt napok magyarázkodáshulláma is. A kronológiai sorrend igénye nélkül Waiters már hárított, tagadott, vagy csak azt mondta, hogy nem is emlékszik, miközben nem győzi hangsúlyozni mekkora hazafi. Elég ha twitteren követjük, mint próbálja kivágni magát. Nem mondom, hogy minden kosarasnak kell matekdiploma és tudjon zongorázni (David Robinson), vagy legyen nyelvész és diplomata egyszerre (Dikembe Mutambo), de azért na, ez mégsem az NFL.
A legelvetemültebb feltételezések egyébként már Blatt zsidó származását is belekeverték az ügybe, de ez inkább maradjon kommentár nélkül, reméljük az ISIS-ig nem jut el a spekuláció. Mindenesetre Dionnak ezután ügyesebben kell nyilatkoznia, hogy csak átlagon felüli játéktudására koncentrálhassunk, és hogy Mark Jackson az ESPN-en még sokáig mondhassa egy-egy kiváló megmozdulásánál, hogy"it wasn't the butler, it was the Waiters."