Tegnap még azon viccelődtünk írtunk, hogy a Lakers szurkolók szerint a másfél év kihagyás után visszatérő Kobe Bryant majd a korát meghazudtoló dinamizmussal rakja poszterre (zsákolja át) a nála jó fél fejjel magasabb ex-csapattársát Dwight Howardot. Ami aztán a meccsen történt az szó szerint arculcsapásként érte az aranysárga-lilák szurkolóit, ugyanis a houstoni center egy lepattanó megszerzését követően lendületből arcon könyökölte Bryantet. Ezt követően a fiúk kicsit még kóstolgatták egymást, de a csapattársak és bírók közbelépésének hála a komolyabb balhé elmaradt (a bírók 1-1 technikaival jutalmazták a performanszt).
Persze ennyi is elég volt a balhéra szomjas újságíróknak, akik a meccs után megkérdezték Byron Scottot a könyökösről és a Lakers edzője csak mondott: „Ők ketten nem kedvelik egymást, ennyi az egész.” A két főszereplő közül Howard ezzel szemben igyekezett bagatellizálni az esetet és jelezte, hogy őt a csapata győzelmén kívül semmi más nem érdekli. Bryant pedig először kicsit méltatlankodott azon, hogy a ligában egyre kevésbé tolerálják a férfias kosárlabdát majd a biztonság kedvéért a odaszúrt egyet Howardnak azzal, hogy elmondta „Dwight olyan, mint egy Teddy Mackó, nem lehet nem szeretni a srácot.”
Kíváncsian várjuk a két csapat következő összecsapását, mert ezután a beszólás után nem lepődnénk meg, ha a mackókönyök újra támadna…