WeGotGame

Kicsi a bors, de kegyetlenül blokkol!

Kicsi a bors, de kegyetlenül blokkol!

Az NBA karácsonyi meccsdömpingje sok emlékezetes pillanatot hozott, volt itt dupla zsákolás és véleményes gáncsolás Richard Jefferson előadásában, Lakers győzelem a Clippers ellen, és a sportág hőskorát megidéző büntetődobás a houstoni Onuakutól. De szerintem legalább ekkora durranás volt az indianai Aaron Brooks blokkja a Bulls-os Robin Lopez-en. Ha már létezik poszter zsákolás, akkor ez egy igazi poszter blokk volt a javából.

cropped_brooks_block.png

Persze hatalmas sapkákat nap mint nap lehet látni az NBA-ben, az eset különlegességét ezúttal az adja, hogy a laza zsákolásra készülő Lopez 213 cm magas, míg az őt megalázó brutalitással sapkázó Brooks hozzá képest valódi törpe, mindössze 183 cm-es irányító. A két játékos más szempontból sincs egy súlycsoportban, a Chicago centere majd 45 kilóval súlyosabb Brooks-nál (a súlykülönbség a karácsonyi menük függvényében változhatott). Ezt figyelembe véve, kész csoda, ami történt, de az amerikai ligában már nem egyszer bizonyították, hogy vannak olyan atletikus játékosok, akik kellő finesszel képesek meghazudtolni a fizika törvényszerűségeit.

Kicsi a bors, de kegyetlenül blokkol! Tovább
Felbomlott a triumvirátus, Steph Curry az egyeduralkodó

Felbomlott a triumvirátus, Steph Curry az egyeduralkodó

(Mióta az NBA a 79-80-as szezonban bevezette a hárompontos vonalat (a rivális ABA már korábban alkalmazta), mindössze három játékosnak sikerült egy mérkőzésen tucatnyi trojkát süllyeszteni a gyűrűbe. Elsőként az akkor mindössze 24 éves Kobe Bryant (12/18) fogott ki ihletett estét 2003. januárjában a Seattle ellen, majd alig több, mint két évvel később a Raptors-t erősítő Donyell Marshall (12/19) lepett meg mindenkit a 76ers elleni győzelem alkalmával. Harmadikként a regnáló MVP, Steph Curry csatlakozott hozzájuk, aki idén februárban dobott egy tucatnyi hármast az Oklahoma City Thunder ellen.)

A fenti bekezdést ma éjszaka óta zárójelbe tehetjük, Curry ugyanis 13 sikeres hárompontossal átadta a tucatrekordot a történelemnek.

Mellesleg a Warriors irányítója számára két szempontból is különleges volt a Pelicans elleni meccs. Egyrészt az elmúlt napokban mindenki azon csámcsogott, hogy a Lakers-szel szemben 157 mérkőzést követően megszakadt az egyedülálló sorozata, amikor minden alkalommal volt legalább egy sikeres triplája. Másrészt az éjszaka ott ült a közönség soraiban Tőrös Balázs, a Sport Tv szakkommentátora is. Nos, Curry csattanós választ adott a kritikákra, és úgy tűnik, hogy Bazska jelenléte is pozitív hatással volt a dobóformájára, ugyanis 13 trojkát elsüllyesztve valósággal lesöpörte a korábbi rekordot. A meccset végül a GSW nyerte 116-106-ra, nem kis részben az immár egyedüli csúcstartó 46 pontjának köszönhetően. 

A rekorddöntés egyetlen igazi vesztese szegény Donyell Marshall, akit innentől kezdve senki sem fog Kobe-val és Curry-vel egy társaságban emlegetni...

kobe_curry.jpg

Alább Curry 13 hármasa, és a nosztalgiázni vágyóknak a triumvirátus 36 trojkája kronológiai sorrendben:

Felbomlott a triumvirátus, Steph Curry az egyeduralkodó Tovább
Megvan az év zsákolása?

Megvan az év zsákolása?

Az idei All-Star hétvége legemlékezetesebb eseménye a zsákolóverseny volt. A címvédő Zach LaVine és a trónkövetelő Aaron Gordon olyan brutális mozdulatokat mutattak be, ami még az elmúlt években sokat szidott műsorszám legelszántabb kritikusait is megenyhítette. Jellemző, hogy az NBA azóta is Gordon egyik zsákolásával reklámozza magát, sokan ezért is furcsállják, hogy végül nem ő nyerte a versenyt. Az Orlando Magic játékosa tegnap megmutatta, hogy mérkőzés közben sem elégszik meg egy egyszerű ziccerrel és a 76ers ellen egy labdaszerzés után hatalmas húzással fejezte be a támadást.

gordon.jpg

Íme Gordon látványos megmozdulása:

Persze az amerikai bajnokságban nem ritkák az ilyen, és ehhez hasonló meccs közbeni zsákolások. Két és fél éve például a Pacers sztárja, Paul George hasonló szituációban tömött egy hatalmasat.

Aki esetleg nem emlékszik Gordon zsákolóversenyen bemutatott produkciójára, annak itt az összefoglaló, továbbá bónuszként egy szubjektív lista a valaha volt legszebb 10 meccs közbeni zsákolásról.

Megvan az év zsákolása? Tovább
Idén is Warriors-Cavs döntő lesz a GM-ek szerint

Idén is Warriors-Cavs döntő lesz a GM-ek szerint

Október közepe lévén megérkezett a menetrendszerű GM Survey. Az NBA.com munkatársai 2006 óta minden évben végigkérdezik a csapatok vezérigazgatóit (General Manager, azaz GM) az előttünk álló idénnyel kapcsolatban. Ez az úgynevezett GM Survey, ami előzetesen érdekes képet fest arról, hogy mire számítanak a vezetők egyéni- és csapat szinten, utólag pedig mindig szórakoztató látni, hogy hol találtak telibe és hol lőttek nagyon mellé a jóslataikkal.

Újra GSW-Cavs döntő lesz?

A csapatok vezetői szerint igen. A szavazatok elsöprő többsége szerint - közel 97% - szerint a Cleveland nyeri a Keleti Főcsoportot, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy ismét a Golden State lesz a nyugati első. A döntőben a Kevin Duranttel megerősített Warriors-t látják esélyesebbnek, a voksok kétharmada őket favorizálja. 

kevin_durant_warriors.jpg

Még mindig James a legértékesebb

Az előző évhez hasonlóan ismét a Cleveland sztárját tarják az MVP cím legfőbb várományosának. LeBron a szavazatok 46,7%-át kapta, őt az OKC-ben magányos szupersztárként maradó Russell Westbrook, és holtversenyben a tavalyi díjazott Steph Curry és James Harden követik.

Az egyéni kategóriákon belül érdekes változás, hogy Anthony Davis előző szezonja olyannyira elbizonytalanította  a GM-eket, hogy míg korábban 87% vele kezdett volna bele egy új franchise felépítésébe, addig idén a dobogóra sem került. Ezúttal a Minnesota másodéves játékosa, Karl-Anthony Towns a kedvenc, megelőzve Durantet és Jamest.

A legerősebb ötös

A szavazás során az egyes posztok legjobbjait is kiválasztották, az ideális ötös tagjai Curry, Harden, James, Davis és Jordan lettek.

Dunn lehet az év újonca

Az első választott Ben Simmons sérülése borította a papírformát és a Timberwolves újonc irányítója, Kris Dunn lett a ROY cím legfőbb várományosa. A listán szerepel Joel Embiid is, akit már két éve elvitt a 76ers, azonban sorozatos sérülései miatt eddig egyszer sem tudott pályára lépni a legjobbak között. Remélhetőleg idén elkerülik a sérülések és több időt tölt majd a pályán mint a Twitter fiókja mellett. Mindenesetre az előszezonban mutatott játéka alapján úgy tűnik, hogy megérte várni rá.

Az idén bemutatkozók közül a GM-ek szerint öt év múlva Simmons lesz a legjobb játékos (persze erős kérdés, hogy egyáltalán bemutatkozik-e ebben a szezonban), rajta kívül a már említett Dunn, a Lakers-es Ingram és Embiid szerepelnek a listán.

 Jelenleg még Popovich a legjobb de egyszer Chris Paulból is jó edző lehet

1369273882000-ap-spurs-popovich-1305222153_4_3_rx383_c540x380_1.jpg

A legjobb edzőnek hagyományosan a Spurs legendáját tartják, még növelte is a rajongói táborát az előző évhez képest (66,7% vs. 48,3%). A szavazáson az is kiderült, hogy az idén bemutatkozó edzők közül az ex-bullsos Tom Thibodeau-tól várják, hogy a legnagyobb hatással lesz a csapata (Minnesota) játékára. Szintén hagyományosnak mondható, hogy az aktív játékosok közül Chris Paulról gondolják a legtöbben, hogy egyszer sikeres edző lehet.

Oaklandben a legjobb szurkolónak lenni

Ez több szempontból is így gondolják a csapatvezetők. Egyrészt a őket tartják a legszórakoztatóbb csapatnak, az Oracle Arénát a legjobb hangulatú csarnoknak és a Splash Brotherst a legjobb dobóknak. Kevin Durant érkezése valószínűleg csak megerősítette őket a döntésük helyességében...

Idén is Warriors-Cavs döntő lesz a GM-ek szerint Tovább
LeBron James lesz Tapsi Hapsi párja a Space Jam 2-ben

LeBron James lesz Tapsi Hapsi párja a Space Jam 2-ben

Időről-időre felröppen egy hír azzal kapcsolatban, hogy a Warner Bros. mikor és kikkel tervezi leforgatni a 90-es évek egyik kultfilmje, a Space Jam folytatását. Ha valaki esetleg nem emlékszik, ez az a mozi, amiben a Looney Toon karakterek Michael Jordan segítségével csapnak össze a szörnyek csapatával egy sorsdöntő kosármeccsen, a tét pedig nem kisebb, mint a szabadságuk. A helyzetüket némileg bonyolítja, hogy míg Tapsi Hapsiék olyan hendikepes versenyzőkkel szállnak harcba, mint a kosárlabda szempontból értékelhetetlen fizikai paramétereket felmutató Csőrike, addig az ellenfél a korszak legnagyobb NBA sztárjainak játéktudását elszipkázva lép pályára. A film remek (Berkley, Jordan, Ewing és Johnson) és extrém magas (Shawn Bradley) és alacsony játékosok (Muggsy Bogues) sorát vonultatta fel. 

space_jam.jpg

A mozi természetesen világszerte kasszasiker lett, ami valószínűsítette, hogy előbb-utóbb jön majd a folytatás. Már csak azért is, mert a liga azóta népszerűbb, mint valaha, és Jordanék óta sztárok egész generációja nőtt fel anélkül, hogy lehetőségük lett volna pályára lépni a tasmán ördög csapattársaként. Ezt az elviselhetetlen hiátust elégelte meg a Warner Bros. és ma bejelentette, hogy már javában folytnak a film előkészületei. A rendező a 43 éves tajvani származású  Justin Lin-lesz, aki eddig leginkább a Halálos Iramban filmekkel szerzett nevet magának.

A legnagyobb kérdésre - azaz hogy ki veszi át MJ szerepét - úgyszintén választ kaptunk, mert kiderült, hogy ezúttal LeBron James lesz a rajzfilmfigurák segítője. E mellett egyelőre csak annyi biztos, hogy a bemutató valamikor 2017-ben lesz majd, a további szereplők személyét illetően pedig már javában megy a találgatás. Többek között felmerült már a nemrég visszavonult Kobe Bryant, a legfrissebb szupersztár Steph Curry, továbbá két Clippers játékos, DeAndre Jordan és Blake Griffin neve is.

Kis kedvcsinálónak itt az eredeti Space Jam egyik filmzenéje ami legalább olyan jóra sikerült, mint maga a mozi:

LeBron James lesz Tapsi Hapsi párja a Space Jam 2-ben Tovább
Így kell dobni, Curry fiam!

Így kell dobni, Curry fiam!

Sok minden miatt lehet kritizálni az amerikaiakat, azonban vannak pillanatok, amikor őszintén azt érzem, hogy van valami nagyon menő ott, a tengerentúlon. Jellemzően ilyen pillanat, amikor azt látom, hogy a világ jelenleg legünnepeltebb kosárlabdázója és az Egyesült Államok elnöke olyan lazasággal mókázik egymással, mint azon a videón, amit tegnap jelentetett meg a Fehér Ház sajtóosztálya.

obama_curry.jpg

A felvételen Barack Obama többek között a saját, 2008-ban, még az elnökké választása előtt megjelent könyvéből, a The Audacity of Hope: Thoughts on Reclaiming the American Dream-ből olvas fel részleteket a Golden State sztárjának, de csinálnak egy kémiai kísérletet, és azt is elmagyarázza a kis Steph-nek, hogy mit kellene csinálnia ahhoz, hogy végre megtanuljon normálisan dobni. A videó az amerikai kormány My Brother's Keeper mentor programját hivatott népszerűsíteni, amelynek célja, hogy az élet valamely területén sikeres felnőttek adják tovább a tapasztalataikat azoknak a fiataloknak, akik család híján valódi példakép nélkül nőnek fel. 

Az elsősorban a 8-18 éves, hátrányos helyzetű afroamerikai generációra koncentráló program az eddigi tapasztalatok szerint meglehetősen eredményes. A résztvevők közel 50 százalékkal kevesebbet lógnak a suliból, alacsonyabb köztük azoknak a száma, akik fiatalon rendszeres drogfogyasztókká válnak, és ami talán még fontosabb, nagyobb számban tanulnak tovább és válnak a társadalom hasznos tagjaivá.

Bár a videóban Barack Obama játssza a mentor és Stephen Curry tanítvány szerepét, a GSW játékosa a személyisége és az eddig elért eredményei alapján az ideális példakép prototípusa. Összegezve, az egész kezdeményezés elképesztően cool, elismerés minden résztvevőnek. Még egy dolog, amiért kicsit irigyelni lehet az amcsikat.

Így kell dobni, Curry fiam! Tovább
Ok, megvan az év zsákolása

Ok, megvan az év zsákolása

Közeledik az amerikai profi liga rájátszása, javában tombol a March Madness, azonban az idei év talán legdurvább zsákolása onnan jött, ahonnan kevesen várták: az NBA fiókligájából, a D-League-ből. Csütörtök este az Iowa Energy (a Memphis Grizzlies farmcsapata) három játékosa, Andrew Harrison, James Ennis és DJ Stephens egy elképesztő lerohanást vittek végig a pályán, ami aztán egy alley-oop-ot követő elementáris zsákolással zárult.

Az elkövető a 25 éves, 196 centis DJ Stephens volt. A fiatalember, aki a lenti képen éppen megcsókolja a gyűrűt, anno az NBA Combine-ok történetének legkomolyabb súlypontemelkedését produkálta, helyből 102, nekifutásból 117 centit ugrik...

dj-stephens-kissing-the-rim.jpg

Itt pedig maga a hihetetlen támadás:

Hogy egyértelmű legyen, Stephens esetében mindennaposak a hatalmas húzások, jöjjön egy összeállítás a szezon során bemutatott legszebb zsákolásaiból:

Ok, megvan az év zsákolása Tovább
44 másodperc alatt 12 pontos hátrányt dolgoztak le, aztán megnyerték a meccset

44 másodperc alatt 12 pontos hátrányt dolgoztak le, aztán megnyerték a meccset

Nem NBA, ellenben egészen hihetetlen, ami éjszaka történt. Az amerikai egyetemi kosárbajnokságban (NCAA) a Texas A&M csapata 44 másodperccel a rendes játékidő vége előtt még 12 pontos hátrányban volt, innen sikerült visszajönni és végül két hosszabbításban kiénekelni a sajtot a Northern Iowa szájából.

texas.jpg

A lenti videón azt láthatjátok, hogy 44,3 másodperccel a második félidő vége előtt 69-57-re még az Iowa vezet, aztán az Aggies néhány gyorsan befejezett támadással, fojtogató csapdázással és egy-egy jól elhelyezett hármassal mentálisan teljesen összetöri őket és 71-71-re feljön a rendes játékidő végére. Ilyen dráma után nem csoda, hogy a meccset is megnyerték 92-88-ra, ezzel a márciusi őrületek legnagyobb fordítását bemutatva.

Ha már emlékezetes fordítás, akkor nem mehetünk el szó nélkül Tracy McGrady 2004-es varázslata mellett, amikor 35 másodperc alatt egymaga 13 pontot szerzett és megnyerte a Spurs elleni meccset a Houston Rockets-nek.

44 másodperc alatt 12 pontos hátrányt dolgoztak le, aztán megnyerték a meccset Tovább
A sporttörténelem leghíresebb visszatérése

A sporttörténelem leghíresebb visszatérése

Napra pontosan 21 évvel ezelőtt, Michael Jordan 17 hónapnyi kihagyás után visszatért a kosárlabda pályára. Jordan a Phoenix Suns elleni döntőben megszerezte pályafutása harmadik bajnoki címét, majd 1993. őszén - mindössze 31 évesen - bejelentette visszavonulását. Később az önéletrajzában a kosaras elmesélte, hogy már az 1992-es barcelonai olimpiát követően megfogalmazódott benne a visszavonulás gondolata, mert egyre jobban zavarta az őt körülvevő hisztérikus rajongás. A történethez hozzátartozik, hogy néhány hónappal a bejelentés előtt egy rablótámadásban megölték a játékos édesapját, sokak szerint a tragédia is közrejátszott a döntésben. 
michael-jordan-career-photos.jpg

A kosárparkett elhagyását követően MJ nagy meglepetésre kipróbálta magát egy mások major sportban, és 1994. márciusában csatlakozott a profi baseball bajnokságban szereplő Chicago White Socks fiókcsapatához, a Birmingham Barons-hoz. Ezzel az édesapja álmát akarta megvalósítani, aki mindig is profi baseball játékosként képzelte el a fiát.

jordan_baseball_3b76sd8w_zbjthbpz.jpg

A rövid, de sikertelen kitérőt követően, 1995. március 18-án érkezett a híres sajtóbejelentés. A pletykák szerint több sajtóanyag is készült, azonban egyik sem nyerte el a játékos tetszését, végül maga Jordan döntött, sorra áthúzta a korábbi verziókat és pár perc gondolkodás után csak annyit írt az előtte lévő papírlapra: "I'm back."

A visszatérésre másnap, az Indiana Pacers elleni idegenbeli meccsen került sor. A mérkőzésen MJ nem a megszokott 23-as, hanem a Barons-nál viselt 45-ös számú mezben lépett pályára és 19 pontot szerzett. Az összecsapás 35 millió tévénézővel minden idők legnézettebb amerikai sportközvetítése lett. Jordan visszatérése után a Bulls 13-4-es sorozattal zárta az alapszakaszt, azonban a főcsoport elődöntőben vereséget szenvedtek a Hardaway és O'neal vezette Orlando Magic csapatától.

A következő szezon már "valamivel" jobban sikerült, a Chicago 72-10-es rekordját máig nem sikerült megdönteni, bár az idei Golden State Warriorsnak minden esélye megvan erre. Jordan aztán 2003-ban, immár hatszoros bajnokként, de már a Washington Wizards játékosaként vonult vissza az aktív játéktól.

Itt pedig egy összefoglaló a Pacers elleni visszatérésről:

A sporttörténelem leghíresebb visszatérése Tovább
A görög szörny elszabadult

A görög szörny elszabadult

Amikor 2013 nyarán a Milwaukee Bucks a draft első körének 15. helyén egy langaléta görög játékost választott, akkor az amerikai televíziós kommentátorok hada reménykedett, bárcsak bust lenne a fiú. A hellénsége dacára igencsak szerecsen (volt már ilyen, Sofoklis Schortsanitis személyében) srác neve ugyanis felér egy jobbfajta nyelvtörővel: Giannis Antetokounmpo. A tévések álma aztán hamar szertefoszlott, mert kiderült, hogy a nigériai felmenőkkel rendelkező játékos a magasságához (211cm) képest elképesztően gyors és ördöngösen kezeli a labdát (a keze nagyobb, mint Kawhi Leonardé..), így sokan kezdettől fogva a jövő szupersztárjának prototípusát látták benne. A probléma feloldására meg is született a Greak Freak becenév, ami a kosaras emberfeletti adottságaira utal.

giannis.jpg

Bár az első két szezonja elsősorban arról szólt, hogy Giannis fizikálisan felkészüljön a kihívásokra, már ekkor is gyakori vendége volt a napi Top10-es válogatásoknak, egy-egy blokkal vagy éppen a hárompontos vonalról indulva, egy öles lépést követően behúzott zsákolással. Mindenki érezte, hogy valami nagy dolog készülődik, a kérdés csak az volt, hogy mikor keszi kezdetét az igazi show. Nos jelentjük: kezdődik.

A játékos egészen brutális hónapot produkált, február 22-e óta négy tripla-duplát jegyzett, legutóbb éppen ma éjszaka a Brooklyn Nets elleni 109-100-as győzelem alkalmával volt a mezőny legjobbja, 28 ponttal, 11 lepattanóval és 14 gólpasszal. A teljesítmény komolyságát jól érzékelteti, hogy előtte egyetlen Bucks játékos sem szerzett négy tripla-duplát, nemhogy egy hónapban, de egy egész szezon alatt sem... 

A lenti videón a még mindig csak 21 éves kosárlabdázó Nets elleni meccsének legszebb jeleneteit nézhetitek meg:

 

A görög szörny elszabadult Tovább
süti beállítások módosítása