Az alapszakasz eredmények alapján akár azt is mondhatnánk, hogy papírforma döntőt játszanak keleten, ugyanis a főcsoport két legjobb mérleggel záró csapata jutott a főcsoportdöntőbe. A szezon elején azonban kevesen tippeltek arra, hogy májusban ez a két csapat toporog majd a nagydöntő előszobájában.
A GM survey eredményei alapján a Cleveland jó szereplését sokan várták (több mint 70% úgy gondolta, hogy ők nyerik a főcsoportot), azonban a Hawks remek szezonja mindenkit meglepett. A GM-ek nemhogy a keleti bajnoki címre nem tartották esélyesnek őket, de még a saját konferenciájuk megnyerésénél is jóval többen voksoltak a Miamira és a Washingtonra, mint rájuk. Nem szépítjük, mi is csúnyán mellétippeltünk a szezonindító erősorrendben és csak a hetedik helyre tippeltük a sólymokat. Ehhez képest 60-22-es mérleggel, simán nyerték a keleti főcsoportot és az egyik legszórakoztatóbb - szupersztár-mentes - kosárlabdát játszották a ligában. Persze ha figyelembe vesszük, hogy már tavaly, Al Horford nélkül is bejutottak a rájátszásba, akkor már nem is annyira meglepő Mike Budenholzer tanítványainak produkciója. Arra azonban még így sem számított senki, hogy a csapat az NBA történetének valaha volt legerősebb hónapját produkálva, fantasztikus 17-0-ás mérleggel zárja a januárt. Mindezt úgy, hogy egyetlen, a szó szoros értelmében vett szupersztár sem játszik a csapatban, amit remekül példáz, hogy egyedül Paul Millsap-nek volt 30 pontos meccse a szezon során és neki is csak egyetlen alkalommal. Ezzel szemben a Cavs-nél három játékos, összesen 30 alkalommal jutott harminc pont fölé. Ennek ellenére az év edzőjének választott Budenholzer vezette sólymok közül négyen - Korver, Horford, Teague, Millsap - is szerepelhettek az idei All-Star Gálán, azaz négyen is a sztárok közé kerültek a sztárok nélküli csapatból.
Az Atlantához képest a Cleveland alapszakasza más szempontból volt meglepő. Sokan mintha elfelejtették volna, hogy három remek játékos még nem eredményez automatikusan jól funkcionáló csapatot (lásd a Miami rajtját James érkezését követően), és januárban már azt találgatták, hogy vajon ki váltja majd David Blatt-et a kispadon. Aztán a vezetőség meghúzott néhány cserét, ami egytől-egyig jól sült el és hirtelen nagyot fordult a világ. Olyannyira, hogy a Spurs elleni heroikus győzelmet követően már megint a bajnoki cím esélyeseiként kezdtek beszélni róluk. Waiters távozása mellett a legjobb húzás talán Timofey Mozgov leigazolása volt, aki nemcsak a palánk alatti játékával, hanem a helyi reklámokban nyújtott felejthetetlen alakításaival is azonnal belopta magát a szurkolók szívébe.
A múlt:
A két csapat eddig csupán egyetlen alkalommal csapott össze a rájátszásban. A 2008/09-es szezonban a főcsoport elődöntőben csaptak össze és a Cleveland simán, 4-0-ra győzedelmeskedett. James-ék átlag 18 ponttal nyerték a meccseiket az akkor még Joe Johnsonnal és Josh Smith-tel felálló, szárnyaszegett sólymokkal szemben, hogy aztán 2-4-es vereséget szenvedjenek a Dwight Howard vezette Magic-kel szemben a főcsoport döntőben.
Az alapszakaszban:
Az alapszakaszban négy alkalommal találkoztak egymással, összesítésben 3-1-re az Atlanta nyerte a párharcot. Az első meccsen, még novemberben a 32 pontos James-nek köszönhetően a Cavs diadalmaskodott, méghozzá baromi simán, 127-94-re, ezután azonban sorrendben három Hawks győzelem következett, köztük egy 22 pontos. A mostani párharc szempontjából leginkább az utolsó meccs adhat iránymutatást, amelyet március elején rendeztek és 106-97-re nyert a hazai pályán játszó Atlanta. Ekkorra már összeállt a Cleveland, sorozatban nyerték a meccseket és látszott, hogy Mozgov, Smith és Shumpert megszerzése is jó húzásnak bizonyult. Ehhez képest a Hawks úgy húzta be a meccset, hogy a fő fegyverüknek számító hárompontosok egyáltalán nem ültek, 6/21-te produkáltak.
A rájátszásban eddig:
A Cleveland viszonylag simán, 4-0-ával lépett túl az első körön, azonban a söprés ellenére a meccsek meglehetősen szorosak voltak (csak az első meccsen volt tíz pont felett a különbség), ami nem túl hízelgő James-ékre nézve, hiszen a szezon elején a Bostont még Bill Simmons sem várta a rájátszásba. A párharc egy valami miatt biztosan emlékezetes marad, ez pedig nem más, mint Kevin Love sérülése. Kelly Olynik szándékosan vagy gondatlanságból (a lenti videó alapján mindenki eldöntheti) szétszakította az első három meccsen remekül teljesítő Love vállát, akire műtét és több hónap pihenés vár.
Ráadásul még az igen intelligens J.R. Smith is padlóra küldte szerencsétlen Jae Crowdert egy irgalmatlan visszakezes parasztlengővel, amiért kiállítás és két meccses eltiltás volt a jutalma. Ehhez jött még Irving sérülése, ami állítólag az egész rájátszás alatt akadályozza a stabil, jó teljesítményben. A lehető legrosszabb előjelekkel indultak neki a Bulls elleni párharcnak, még szerencse, hogy az ellenfél játékosai is hasonlóan ingatatag egészségi állapotban érkeztek a második körbe. Aztán a Chicago, Rose remeklésének és egy kis szerencsének köszönhetően 2-1-es előnyre tett szert, ami kis híján 3-1 lett, azonban James beverte a hármast a negyedik meccs végén, a játékvezetők pedig nem akarták észrevenni Blatt időkérés nélküli időkérését, ami technikait ért volt. Így aztán 2-2 lett az eredmény és a Cavs végül ha nagy nehezen is, de 4-2-re behúzta a győzelmet.
Az Atlanta hasonlóan viszontagságos úton került a döntőbe, azzal a különbséggel, hogy nekik már az első körben is meggyűlt a bajuk a Brooklyn Nets-szel. A 4-2-es továbbjutás után aztán jött a Washington, akik rögtön az első meccsen elvitték a Hawks pályaelőnyét. A győzelem azonban pürrhoszi volt, ugyanis John Wall kéz- és csuklótörést szenvedett egy esést követően.
Sokak azt gondolták, hogy Wall kiesése le is zárja a párharcot, ekkor azonban eljött az igazság pillanata, és a Shaquille O'neal által a The Truth becenévre keresztelt Paul Pierce dobott egy dudaszós palánkost a harmadik meccs utolsó másodpercében, ezzel felélesztette a fővárosi reményeket. Aztán a Cavs-Bulls meccsek forgatókönyvéhet hasonlóan itt is három Atlanta győzelem következett, közte egy utolsó másodperces Horford kosárral és Pierce - majdnem - egyenlítő kosarával a hatodik összecsapáson.
Mi/ki jelentheti a különbséget?
Az Atlantánál egyrészt sok múlik azon, hogy Korver vissza tud-e térni az alapszakaszban mutatott dobóformájához a hármasvonalon túlról, illetve, hogy az eddig igen halovány Jeff Teague összeszedi-e magát,. Utóbbi hiányában Budenholzer edzőnek a Cavs elleni is a 21 éves német gördeszkás srácot, Dennis Schrödert kell játszatnia a döntő pillanatokban, amit eddig viszonylag jól megoldott a fiatal irányító.
A Celevelandnél fontos kérdés, hogy helyre jön-e Kyrie Irving lába, illetve James tud-e egy kicsit több változatosságot csempészni a játékába, mint amit a Bulls ellen produkált. Amennyiben továbbra is az ott látott izolációs játékot erőlteti, akkor a Hawks drukkerek mosolyogva dőlhetnek hátra a karosszékükben. Az eddigi tapasztalatok alapján Smith ihletett játéka, Shumpert extra védekezése és Thompson lepattanózása egytől-egyig olyan összetevő, ami elengedhetetlen lesz a sikerhez.
És a győztes?
Az Atlanta csapatjátéka feltámad, és a keményen dolgozó kisemberek 4-2-vel bemasírozna a döntőbe.